Mindig is vágytam rá, hogy hegyeket másszak meg, sivatagokat szeljek át, tengerekbe merülhessek le, őserdőket barangoljak keresztül. Fizikumom, lehetőségeim azonban nem teszik lehetővé, hogy átélhessem a természet ezen ősi elemeinek légkörét, hogy megérinthessem azokat a több ezer éves anyagokat, melyek régebb óta ott vannak, mint mi, civilizált emberek.
Ezért szobraimat szeretném olyanná formálni, hogy alkalmassá váljanak arra, hogy monumentális tájak, és formák befogadhassák, szervesen magukba illeszthessék azokat.
Ezért arra kérek minden látogatót, ne úgy tekintsenek a kiállított alkotásokra, mint önálló, tér nélküli, öncélú plasztikákra. Hanem vegyék figyelembe, hogy ezek a természet kiragadott, mesterséges környezetbe illesztett darabjai, hasonlatosan a múzeumokban látható régészeti leletekhez, vagy kőzetekhez.
Tanulmányok:
- 2000-2001 Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző Iskola, ékszer becsüs képzés, drágakő foglaló képzés, vésnöki képzés – Tanárom: Bikás György
- 2000-2003 Budapesti Szolgáltató- és Kézművesipari Szakképző Iskola, aranyműves szak – mesterem: Kriston Lászlóné
- 2002-2003 Corvin rajziskola – Tanárom: Sipos Marica
- 2003-2008 Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, Szobrász tanszék- Mestereim:
- Rétfalvi Sándor, Gaál Tamás, Nagy Márta
- 2008 Palacky Egyetem, Art Center, Olomouc, Cseh Köztársaság – vendégdiák
Tagság:
- 2005 Coburg-i E.V. Művészeti Egyesület
- 2008 FISE – Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület
- 2010 Nagykanizsai művészeti egyesület
- 2015 A.K.T. Verein, Amberg
Egyéni Kiállítások:
- 2007 Egri József Galéria, Nagykanizsa
- 2008 Hevesi Sándor Művelődési Ház, Nagykanizsa
Csoportos Kiállítások:
- 2004 MK Galéria, Pécs
- 2005 MK Galéria, Pécs
- 2006 MK Galéria, Pécs
- 2008 Ceramic Triennale of Kapfenberg, Ausztria
- 2008 Hevesi Sándor Művelődési Központ, Nagykanizsa Hevesi Sandor Kulturhaus
- 2008 Cifra Palota, Kecskemét
- 2008 FISE Galeria, Budapest
- 2008 Tündérrózsa Galéria, Hévíz
- 2009 Hevesi Sándor Művelődési Központ, Nagykanizsa
- 2009 Raiffeisen Bank, Nagykanizsa
- 2014 Kunstkombinat, Amberg
- 2015 Kunstkombinat, Amberg
Alkotótelepek:
- 2002 Pécsi Bronzöntőműhely, Pécs (vezető: Palotás József)
- 2003 Pécsi Bronzöntőműhely, Pécs (vezető: Rétfalvi Sándor)
- 2004 PTE MK, Kőszobrász nyári gyakorlat, Pécs (vezető: Colin Foster)
- 2005 PTE MK, Kerámia nyári gyakorlat, Zsolnay Porcelánmanufaktúra Rt., Pécs (vezető: Nagy Márta)
- 2006 Siklósi Kerámia Alkotóház, Siklós (vezető: Nagy Márta)
- 2007 Siklósi Kerámia Alkotóház, Siklós (vezető: Nagy Márta)
- 2008 Zelickislaki Alkotótelep, Zelickislak (vezető: Bene János)
- 2008 Nemzetközi kerámia stúdió, Kecskemét (vezető: Schrammel Imre)
- 2014 Habitat Symposium, Kunstkombinat, Amberg
Publikációk:
- 2002 Ékszer Magazin
- 2008 Kanizsa újság
- 2008 Nagykanizsai Maraton
- 2008 Zalai Hírlap (Megjelenés dátuma: 2007. december 08. 06:45.00) Tagesblatt
- 2008 Kanizsa Tv
- 2008 Duna Tv, Kultúrális Híradó
- 2008 Tilos Rádió
- 2008 www.museum.hu (2008.09.05. 16:00)
- 2008 http://kultplay.hu/2009/01/06/borkarkoto_szeretet
- 2008 http://www.hg.hu/blog/5777-bemutatkoznak- a-fiatal- iparmuveszek
- 2014 Amberger Zeitung
- 2015 Amberger Zeitung
- 2015 Leo Magasin
Elérhetőség:
Cím: 92224 Amberg, Neuftift 47.
Tel: 01601675789
e-mail: lilian.kovacs@gmail.com
Website: www.tajszobrasz.hu
Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100009573128366