Lényegében hét éve mindig ezt ismételjük: szervez-szervez-szervez; eljön-alkot-alkot-alkot; kiállít-hazamegy. Időben kb. ilyen arányokat tesz ki egy KTSzBK: sok szervezés, sok alkotás aztán nagyon gyorsan a kiállítás felrakása.
Az utóbbi időben ez a meglehetősen rövid folyamat szellemileg évről évre egyre megterhelőbb a vezetőségnek: bevallom számomra ez a táborban a legstresszesebb és legfárasztóbb. Miért? Hát mert az indulás óta kb. háromszor annyi táborlakónk van, aminek egyébként rettentően örülünk. Ami még ennél is több csodálattal tölt el, hogy az éves munkák száma nem megháromszorozódott, hanem pff.. mondjuk megtízszereződött a hét év alatt.
2017-ben annyi alkotás született, mint a megelőző két évben együttesen. Annyi képet tettünk le a pázsitra (ja igen, nincs olyan épület a táborban amelybe befértünk volna egyszerre) hogy csak a XXI. század segítségével tudtuk fotografálni őket kb. 30 méter magasból! Hogy tudjuk követni ezt a trendet. A kiállítsa válogatást már az aktualitást megelőző napon meg kellett ejtenünk az előkészítési munkálatok gondtalan befejezése érdekében.
Ennyit a mennyiségről, hagyom az édes-panaszt és most beszélek inkább a minőségről… na jó még panaszkodok kicsit a minőségi szempontok miatt is. 😛
Sok esetben iszonyatosan megerőltető volt kiválasztani, hogy adott alkotó melyik két munkája kerüljön a falra, ahogy annak is nehéz dolga adódik, akinek egy tálca aranyrög közül felajánlanak kettőt elvitelre. Nem tartom magam a túlzások emberének, nem azt volt nehéz kiválasztani, hogy az egyénhez mérten mely munkák kiemelkedőek, hanem azt hogy a kiemelkedőek közül melyik nem kerülhet ki – helyhiány miatt- a falakra.
Mikor kiteregettünk minden alkotást a pázsiton, elindultunk válogató túránkra és minden alkotónak tettünk pár záró megjegyzést. Az alapelv az volt, hogy egyénileg mindenkitől a hozzá mérhető 2-2 legerősebb munkát prezentáljuk a nagyérdeműnek. Fontosnak tartottuk, hogy az illető értse, miért az adott munkákat választjuk és természetesen minden esetben adtunk a művészek szavára is.
Az idősebb korosztály volt a legbőkezűbb nem csak az alkotások számát, de azok technikai minőségét is értve ez alatt: rengeteg akvarellből, olajképekből, pasztellből és temperából volt lehetőségünk válogatni. Látszódott bizonyos összhang munkáikban, többnyire meleg nyugalmat – derűs csöndet sugárzó képeket tártak elénk. A tábor környezetéből ők merítették a legtöbbet, ami egyben magyarázatot ad a fenti érzelmi kivetülésekre: a táj bőven kínál lehetőséget a külvilág és a lelki béke egyensúlyának kivetítésére.
Aaaaz ifi? Igen legyen ifi vagy inkább kisfelnőtt ( 😀 😀 😀 ) korcsoport munkái a szóban forgó pázsitból sajnálatomra csak kevéske felületet foglaltak el. Ez nem a szorgalom hiányának tudható be, hanem a kisfelnőttek számának. Amit mégis kiterítettek az viszont valami egészen nyamm-nyamm volt, tudvalevő többségük képzőművészeti hallgató vagy graduált exhallgató így ez talán mégsem olyan döbbenetes. Munkáikra a begyakorolt-kísérletezés és az élénk feldobottság volt jellemző. Technikailag változatosan, modern anyagokat bevetve is dolgoztak: a széntől a színező pasztán és temperán át egészen a digitális képalkotásig és (légi)fotózásig.
Legfiatalabb korcsoportunk 13-tól 18 éves korig terjedt. Bár ez csak öt év, tudni kell, hogy egy igen kritikus időszak az ember életében. Sokuknak hamarosan el kell döntenie, hogy mit is szeretne kezdeni a meglévő tehetségével és a területen szerzett tudásával. Mivel ebben az időszakban 1-2 év is hatalmas különbséget jelent úgy a stílus, mint a munkamorál tekintetében, nem meglepő hogy ennek a korosztálynak voltak legváltozatosabbak a képei. Amit ki kell emelnem, hogy mindannyian kiléptek valamelyest a komfortzónájukból és ez hatalmas nagy szó. Egyikkőjüknél sem a korábban már említett „begyakorolt-kísérletezést” láttam, hanem igazi merész ötleteléseket. Új formákat és kényelmetlen, de döbbenetesen profi kompozíciókat tártak elénk, az igényesen végzett munka égisze alatt.
Hogy milyenek voltak a „nagy általánosság”-ra vonatkozó benyomásaim? Nagyon elégedettek lehetünk a munkák számával: (majdnem) mindenki gőzerővel és odaadóan alkotott. Kicsit sajnálom, hogy még mindig nehezen ment az alkotó-alkotó tudáscsere, ami abból is kiválik, ahogyan a fentiekben simán korcsoportokra tudtam bontani a felhozatalt. Ezt a kis sóhajomat elnyomta a záró kiállításon megjelent látogatók és alkotók elégedett moraja amint a minőségi és művészi szempontból minden továbbiak nélkül helytálló munkákat csodálták.
Kívánom magunknak és a jövőben hozzánk csatlakozóknak, hogy jövőre is gyarapítsák a munkák számát. Kívánom alkotóinknak, hogy részesüljenek továbbra is abban az örömben, amit az él át, aki kimerítő feladatot ad a vezetőinek. Remélem, jövőre rákényszerülünk arra, hogy a terítésen még a kapukon kívülre is műalkotásokat kelljen rakodnunk.
Szeretettel írta,
Ladonicki Gábor
