Napi program: VIII. Képzőművész Tábor Szentbékkálla – 2018. július 7-14.

Egy esti beszélgetés margójára

“Ez a művészet örök eredete, hogy az ember szembe találja magát egy formával, és az őáltala művé akar lenni. Nem lelkének szüleménye, hanem jelené, amely lelkével találkozik, és szólítja annak hatóerejét. Az embernek egész lényével kell megtennie a tettet: ha megteszi, ha egész lényévelmondjakiazalapszótamegjelenőalaknak, akkor a hatóerő az ú~ára indul, létrejön a mű. A tett áldozatot és kockázatot foglal magába. Az áldozat: a végtelen lehetőség feláldozása a forma oltárán; mindent, ami akárcsak egy pillanattal előbb játékosan felvillant az ember látómezejében, ki kell törölni; belőle semmi nem juthat el a műbe; így akarja az egymással átellenben állás kizárólagossága. A kockázat: az alapszót az ember csak egész lényével modha~a ki; aki elszánja magát, semmit sem tarthat vissza önmagából; a mű nem tűri, mint a fa vagy az ember, hogy az Az-világba térve keressek felüdülést – nem, a mű követel: ha nem jól szolgálom, összetörik vagy engem tör össze. Az alakot, mellyel szembetalálom magam, nem tapasztalhatom, nem írhatom le a külsejét, csak megvalósítani vagyok képes. És mégis látom, az átellenben állás fényétől sugárzón, világosabban a tapasztalt világ minden világosságánál. Nem mint dolgot látom a “külső” dolgok között, nem mint a “képzelet” képződményét, hanem mint jelenvalót. Ha tárgyat keresünk benne, semmit nem lelünk; s mégis, mi lehetne jelenvalóbb nála? És ez valóságos viszony; hat rám, ahogyan én is hatok őreá. 29 Az alkotás – teremtés, a feltalálás – rátalálás. A formálás – felfedezés. Azáltal, hogy megvalósítok, felfedek valamit. A formát általvezetem az Az világába. A teremtett mú – dolog a dolgok között, és mint tulajdonságok összessége, tapasztalható és leírható. De a befogadó szemlélő egyszer s másszor testi valójában szembetalálkozhat vele.”

Martin Buber:  Én és Te